Magyar Arany Érdemkereszttel ismerték el iskolánk volt igazgatójának, Szánduné Ujszigeti Gabriellának több évtizedes munkáját. Méltó lezárása ez a sikeres életpályának, több évtizedes kiemelkedő munkájának. Szeretettel gratulálunk és nagyon büszkék vagyunk rá!
Iskolai berkekben sokszor hangzott el a következő mondat: „az ajtóm mindig nyitva áll előttetek, diákok előtt”. Ez a mondat Szánduné Ujszigeti Gabriella számára egy életpályát átívelő zsinórmértékké vált. Az ő ajtaja valóban minden alkalommal megnyílt a problémával, jó sztorival, panasszal, vagy örömhírrel érkező diákok számára.
„Gabi néni” - ahogy az általa tanított több száz diákja szólítja, már kisgyermekkorában pedagógus szeretett volna lenni. 1983-ban szerezte meg végzettségét magyar nyelv és irodalom, valamint gyors- és gépírás szakon. Azóta tanítja ezeket a tantárgyakat töretlen lelkesedéssel. Először Békéscsabán a Sebes György Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskolában kezdte tanári pályafutását, de dolgozott a Gépíró és Gyorsíró Szakiskolában, majd 1991-től a Kós Károly Szakképző Iskolában és annak jogutódjaiban napjainkig. 2006-tól az iskola igazgatóhelyettese, majd 2007-tól igazgatója volt 2021. július 1-jéig.
Pedagógiai munkája során mindig a diákközpontú oktatás híve volt. Szaktanárként, osztályfőnökként, Diákönkormányzat-segítő pedagógusként, versenyfelkészítőként, rendezvények, szabadidős programok szervezőjeként soha nem mulasztotta el, hogy a diákokért és ami talán még fontosabb, a diákokkal együtt dolgozzon.
Nevelői munkája mellet az oktató munkája is példaértékű. Rengeteg tanulmányi versenyen vettek részt tanulói. Legnagyobb sikereit felkészítő tanárként az Implom József helyesírási versenyeken érte el, ahol szinte minden évben országos döntőbe juttatta tanítványait, ezek közül is kiemelkedik 2000-ben egy országos 13. hely (Szabó Mária); 1998-ban egy országos 8. (Dankó Zsuzsanna), és 2001-ben egy – szintén országos – 5. helyezés (Fábián Tímea). Az ügyvitel oktatása megyénkben szinte összeforrt a nevével, sok-sok diákot vezetett be a gyorsírás titokzatos és különleges világába.
Az „ajtó” akkor is nyitva állt, mikor 2007-ben elvállalta iskolája vezetését, melyet nagy lelkesedéssel és kötelességtudattal végzett. Vezetésével az intézmény nagy fejlődésen ment át, keresett, folyamatosan növekvő tanulólétszámmal bíró, jól működő, magas színvonalú szakmai munkát végző szervezetté vált az évek során.
Igazgatóként még több diákközpontú rendezvényt tudott és akart szervezni, vezényelni: projekt-hetek, DÖK-napok, diák- és sportnapok, ifjúságvédelmi programok, lemorzsolódást csökkentő projektek. A felsorolás szinte végtelen.
Nem telt el nap, hogy ne jelent volna meg az irodájában egy-két tanuló ügyes-bajos dolgaival, hogy ne szaladnának oda hozzá tanítványai a folyosón elmondani éppen mi bántja őket, vagy minek örülnek, hogy ne kapnánk elektronikus felületeinkre üzeneteket egykori diákjaitól, melyben szép emlékeket idéznek fel.
Egy szó mint száz: úgy gondoljuk, hogy az elismerésnek méltó gazdája.
Nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy már pályám kezdete óta kollégája, barátja lehetek és utódjaként vihetem tovább azt a befogadó, segítő szellemiséget, amely személyiségéből adódóan mára átjárja iskolánkat.
Lestyánné Hricsovinyi Julianna
igazgató