Hírek

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja – február 25.

2022-03-21

Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává, annak emlékére, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát.

A mentelmi jogától megfosztott Kovács Béla nyolc évet töltött börtönökben és munkatáborokban, 1959-ben, 51 évesen halt meg. Letartóztatása az első állomása volt annak az eltervezett folyamatnak, amelynek során a kommunista párt az ellenszegülők kiiktatásával a totális egypárti diktatúra kiépítése felé haladt. A képviselő önkényes fogvatartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált, ami a pártállami rezsim majdnem fél évszázados uralmát jellemezte. Sorsa egyfajta típuspéldája lett azoknak, akiket ma a kommunizmus áldozataiként tarthatunk számon.

Ez a nap volt a nyitánya annak a több évtizedes folyamatnak, melynek során – a hazánkban „ideiglenesen” állomásozó szovjet csapatok fenyegető erejére támaszkodva- a kommunisták szisztematikusan eltiporták, megsemmisítették a társadalom azon tagjait, akik bírálták a rendszert, vagy ellenszegültek annak.

A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban százmillióra becsülik. Kelet-Közép-Európában számuk eléri az egymillió főt. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kegyetlen kivégzés által. Jóval többre tehető azoknak a száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.

Ezen a napon azokra emlékezünk, akik életüket vesztették éhínségben, börtönökben, kényszermunkatáborokban vagy kegyetlen kivégzések során.

Ezen a napon felidézzük mindazok emlékét, akik az erőszakrendszer áldozataivá váltak, családtagjaikra és szeretteikre is emlékezünk, akiket a kommunista rezsim meghurcolt, megalázott.

Az utókor feladata emlékezni és emlékeztetni: az áldozatok vére, szenvedése kötelez minket arra, hogy ne engedjük elfeledett történelmi múlttá válni 20. századi kálváriájukat.

Felhasznált források:

https://www.magyarkurir.hu/.../ma-van-kommunizmus...

https://www.gyal.hu/.../a-kommunizmus-aldozatainak.../

Felhasznált képi forrás:

https://hirmondo.budakeszi.hu/februar-25-a-kommunizmus.../