Az Országgyűlés 2000. június 13-ai határozatával február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította.
1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát „földalatti, szovjetellenes, fegyveres terroristacsoportok alakításában és a Szovjet Hadsereg ellen irányuló kémkedés szervezésében való aktív részvétel” vádjával a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták majd a Szovjetunióba hurcolták és letartóztatását követően bírósági tárgyalás nélkül 25 év kényszermunkára ítélték.
A mentelmi jogától megfosztott Kovács Béla nyolc évet töltött börtönökben és munkatáborokban, 1959-ben, 51 évesen halt meg. Letartóztatása az első állomása volt annak az eltervezett folyamatnak, amely során a kommunista párt az ellenszegülők kiiktatásával a totális egypárti diktatúra kiépítése felé haladt. A képviselő önkényes fogvatartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált, amely a pártállami rezsim majdnem fél évszázados uralmát jellemezte. Sorsa egyfajta típuspéldája lett azoknak, akiket ma a kommunizmus áldozataiként tarthatunk számon.
Az 1949-ben kikiáltott Magyar Népköztársaság alkotmánya a Szovjetunió mintájára szervezte át az államot, s bevezette az egypártrendszert. A Rákosi Mátyás nevével fémjelzett korszakban a kommunista diktatúra a terror és a megtorlás eszközeivel tartotta fenn hatalmát: koncepciós perek, internálótáborok és kiterjedt titkosszolgálati megfigyelés jellemezte az időszakot. A földek erőszakos kollektivizálása és az ipar teljes államosítása súlyosan érintette a gazdaságot, miközben a személyes szabadságjogok erősen korlátozottá váltak.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc a magyar társadalom elkeseredett kísérlete volt a sztálinista rendszertől való megszabadulásra. Noha a Szovjetunió katonai beavatkozása miatt
a forradalom elbukott, rövid időre felvillantotta egy demokratikusabb, nemzeti alapú szocializmus lehetőségét. Kádár János 1956 végétől fokozatosan konszolidálta a hatalmat, és az 1960-as években sajátos, „gulyáskommunizmusnak” nevezett rendszert alakított ki. Ez némileg engedékenyebb volt a lakossággal szemben, ám továbbra is egypárti diktatúrát jelentett.
A Szovjetunió meggyengülése tette lehetővé a rendszerváltást, amely 1989-ben vetett véget az egypártrendszernek Magyarországon.
A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban száz millióra becsülik. Kelet-Közép-Európában a számuk eléri az egy millió főt. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban, vagy kegyetlen kivégzés által. Jóval többre tehető azoknak a száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.
Február 25-én emlékezzünk a több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre. Az emléknap célja nemcsak a múlt eseményeinek felidézése, hanem figyelmeztetés is arra, hogy a szabadság és a demokrácia értékeiért folyamatosan küzdenünk kell.
Felhasznált szövegforrások:
https://ktp.hu/hitunk-es-eletunk/unnepek/allami-unnepek/a-kommunista-diktaturak-aldozatainak-emleknapja
https://nemzetiunnepek.hu/nemzeti-unnep/a-kommunizmus-aldozatainak-emleknapja
https://unnepek.center/kommunista-diktaturak-aldozatainak-emleknapja
Felhasznált kép forrása:
https://nagykanizsa.hu/megtekintes/lap/2564
