Hírek

A MAGYAR PARASPORT HETE A KÓSBAN

2022-03-21

Az idei tanévben ötödik alakalommal rendeztük meg iskolánkban a Magyar Parasport Hetét. Sajnos a járványügyi helyzet nem engedte meg, hogy vendégeket hívjunk iskolánkba, ezért elsősorban osztályfőnöki és testnevelés órák keretén belül tudtunk foglalkozni a témával.

A hét kapcsán készült kisfilmünk az alábbi linken érhető el:

https://youtu.be/qbIPrzdrOBA

Az osztályok közötti verseny nem maradt el, előzetes feladatokat adtunk ki tanulóinknak. Nagyon szép és megható munkák érkeztek, melyek közül egy válogatást itt is közzé teszünk. Ismét bebizonyosodott, hogy a mai fiatalok igenis fogékonyak a jóra, az elfogadásra, nyitottak a világra. Külön gratulálunk a 9.AD, a 9.C, a 10.AD és a 2/10/4-es osztályoknak az aktív részvételhez.

A mozgásos programban részt vevő tanulók nagy érdeklődéssel figyelték a feladatokat. Lelkesen ismerkedtek az új játékokkal. Sokszor meglepődve, de mindig mosolyogva vették tudomásul, hogy milyen nehéz is lehet, ha nem mozoghatnak az általuk megszokott módon. Milyen rossz is az, ha nem használhatják a lábukat, illetve nem látják a labdát, és kénytelenek a hallásukra és társaik segítségére hagyatkozni. Külön nehézséget jelentett sokak számára, hogy felmérjék, mikor van társuknak valóban szüksége segítségre, és ne akarják - akár erőszakosan is - teljesíteni helyettük a feladatokat. Úgy ott lenni, segíteni, hogy a másik ne érezze értéktelennek magát.

Tanulóink nagy érdeklődéssel vettek részt a Magyar Parasport Hetén.

Reméljük, így – a járványhelyzet miatt csonkán megrendezett programokkal – is sikerült felhívnunk tanulóink figyelmét a fogyatékkal élőkre.