2001. óta minden év április 16-án a holokauszt magyarországi áldozataira emlékezünk. 1944-ben e napon kezdődött meg a magyarországi zsidók gettókba tömörítése Kárpátalján. Az ezt követő hónapok során több mint 400 000 zsidót zártak gyűjtőtáborokba, majd hurcoltak el Magyarországról Auschwitz-Birkenauba.
Magyarországot 1944. március 19-én megszállta a német hadsereg, ezzel együtt hazánkba érkezett az úgynevezett különleges bevetési egység (Sondereinsatzkommando – SEK) is, melynek feladata az ország „zsidótlanítása” volt. A SEK vezetésével a holokauszt fő szervezőjét, Adolf Eichmann SS-alezredest bízták meg, aki a Birodalmi Biztonsági Főhivatal deportálási ügyekben egész Európára kiterjedő hatáskörrel rendelkező zsidóügyi részlegét vezette. Horthy Miklós kormányzó, néhány nappal a megszállás után német nyomásra új, a náci érdekeket kiszolgáló kormányt nevezett ki. A miniszterelnöki székben a németellenes Kállay Miklóst Sztójay Döme váltotta.
A kormány elrendelte a zsidók számára a sárga csillag viselését, majd vagyonukat elkobozták, állásukat felmondták. A 825 000 magyar zsidónak megtiltották az utazást, lakókörzetüket nem hagyhatták el. Ekkor adta ki Baky László belügyi államtitkár bizalmas rendeletét, amely a deportálást megelőző intézkedéssor eleme volt. "A m. kir. kormány az országot rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól. A tisztogatást területrészenként rendelem el, eredményeként a zsidóságot nemre és korra való tekintet nélkül a kijelölt gyűjtőtáborokba kell szállítani. Városokban és nagyobb községekben később a zsidóság egy része a rendészeti hatóságok által kijelölt zsidóépületekben, illetve gettókban nyer elhelyezést."
Adolf Eichmann SS alezredes javaslatára a fronthoz legközelebb eső keleti és északi területeken (Kárpátalja, Felvidék, Észak-Erdély) kezdődött meg a zsidók gettókba tömörítése 1944. április 16-án, a begyűjtést a vidéki lakossággal kezdték.
1944. április közepe és július eleje között gyakorlatilag az egész országban – utoljára Budapesten – végrehajtották a gettósítási akciót. Július elejére több mint százhetven gettóban 437 000 zsidót zsúfoltak össze.
Hivatalos adatok szerint május 15. és június 7. között Kárpátaljáról, majd Északkelet-Magyarországról és Észak-Erdélyből naponta átlagosan négy, összesen 92 szerelvény haladt át Kassán, az Auschwitzba vezető vasútvonal csomópontján Lengyelország felé. Egy-egy vonat 45 vagonból állt, mindegyikben átlagosan 70 embert préseltek össze poggyásszal együtt. A súlyosan beteg zsidók és hozzátartozóik az utolsó csoportokba kerültek. Az út a lengyelországi haláltáborokba – szörnyű higiéniai körülmények között, étlen-szomjan – több napig tartott. Jó néhányan nem bírták ki a megpróbáltatásokat, s még útközben meghaltak. A kiszállított zsidók mintegy harmadát minősítették munkaképesnek, a többieket megérkezésük után elgázosították, holttestüket a krematóriumokban elégették.
1944. július elejére már csak a budapesti és a munkaszolgálatos zsidók maradtak Magyarországon. Az egyre romló hadi helyzet, a külföldi tiltakozáshullám és az auschwitzi tömegmészárlásokról szóló hírek terjedése arra késztette Horthyt, hogy július elején leállítsa a deportálásokat. Az addig Hitler-hű Románia augusztus végén oldalt váltott és hadat üzent Berlinnek, ami megrengette a nácik térségbeli pozícióit. Ezt kihasználva Horthy menesztette a Sztójay-kabinetet és Lakatos Géza vezérezredes irányításával új kormányt nevezett ki, amelynek fő feladata a német szövetségből való kiválás előkészítése volt, ám október 15-én a németek átvették a kezdeményezést, lemondatták Horthyt és Szálasi Ferenc nyilas mozgalmát jutatták hatalomra. Amikor 1944. október közepén a nyilasok, Szálasi Ferenc vezetésével – a németek segítségével – átvették a hatalmat, a budapesti zsidóság is végveszélybe került. A következő időszakban a nyilas terror legtöbb áldozata a budapesti gettókban maradt -zsidó civilek és a zsidó munkaszolgálatosok közül került ki. A fővárosban több ezer zsidó férfit, nőt és gyermeket a Duna-parton felsorakoztatva lőttek a folyóba. A gettók túlélőit 1945 januárjában, a koncentrációs táborokban életben maradt zsidókat az év tavaszán szabadították fel a szövetséges csapatok.
A holokauszt során meghalt magyar zsidók számát napjainkban a történeti kutatás 450 ezer - 550 ezer áldozat közé teszi.
Ugyanakkor a korabeli emberi magatartások megértése nem olyan könnyű több mint nyolc évtizeddel az események után. Valóban voltak olyanok, akik együttműködtek a németekkel: még fel is jelentették zsidó honfitársaikat, elhurcolásuk után pedig megpróbálták megszerezni elhagyott javaikat. Biztosan sokan voltak, akik elutasították az erőszakot, és együttéreztek az áldozatokkal, de nem mertek nyíltan cselekedni, mert tartottak a megtorlástól. Így a látszólag közömbös magatartás sem jelentette azt, hogy az embereket nem érdekelte, mi történik a zsidósággal, sokan inkább a tétlenségükkel akartak kimaradni az erőszakból. Mindemellett nagy számban voltak olyanok is, akik az áldozatok védelmére keltek.
Tiltakoztak és mentettek a keresztény felekezetek, a külföldi és a magyar civil szervezetek, olykor a szomszédok és az ismerősök, az értelmiségiek és az írótársak is bújtattak üldözötteket.
A magyar holokauszt az egész magyar nemzet, az összmagyarság tragédiája. Minden erőszakkal elhurcolttal kevesebben és kevesebbek lettünk.
Ha a holokausztról beszélünk, akkor nemcsak a múltba kell tekintenünk. Ez az emberiség történetében példátlan tragédia arra tanít, hogy felelősek vagyunk tetteinkért, nem nézhetjük közönyösen, ami környezetünkben történik. A háború és a népirtás rendszerint társadalmi csoportok, népek, országok elleni gyűlöletkampánnyal kezdődik.
Felhasznált források:
ktp.hu/hitunk-es-eletunk/unnepek/allami-unnepek/a-holokauszt-magyarorszagi-emleknapja
www.valaszonline.hu/2025/04/14/holokauszt-emleknap-1944-stark-tamas-pim-beszed/
meridian.apaczai.elte.hu/?tipus=c&%3Brovat=t&%3Balrovat=aktualis_temak&%3Bcikk=t673
A kép forrása:
meridian.apaczai.elte.hu/?tipus=c&rovat=t&alrovat=aktualis_temak&cikk=t673
