A trianoni kényszerszerződés az első világháborúban vesztes Magyarország – mint az Osztrák-Magyar Monarchia egyik utódállama – és a háborúban győztes antant szövetség hatalmai között jött létre és került aláírásra 104 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én.
A trianoni szerződés a versailles-i békerendszer részeként született meg, melyet a világháború lezárását követően egy másfél éves konferencia készített elő. A győztes antant hatalmak 1919. január 18-án kezdték meg a tanácskozást a Párizs környéki kastélyokban, ahol a „négy nagy”, Clemenceau francia, Lloyd George brit, Orlando olasz miniszterelnökök és Wilson amerikai elnök szava dominált.
A Kun Béla vezetésével hatalomra kerülő kommunisták nem voltak szalonképes erő az antant számára. 1919 augusztusában, amikor az ország nagy része román megszállás alá került, ez a köztes állapot már terhessé vált a tárgyaló felek számára, de a Nemzeti Hadsereg segítségével új, konzervatív rendszert építő Horthy Miklós már megfelelő partnernek tűnt. Magyarországnak csak ekkor, 1919 végén küldték el a meghívót a békekonferenciára.
A trianoni béke feltételeit a magyarok részvétele nélkül határozták meg az 1919-20-as párizsi békekonferencián, amelyen a győztes nagyhatalmak Európa új rendjéről döntöttek.
A gróf Apponyi Albert által vezetett magyar delegáció hosszas munka után, Teleki Pál „vörös térképével”, etnikai, néprajzi, történelmi munkák és érvek tucatjával érkezett meg 1920 januárjában Párizsba – de mindhiába. A magyar küldöttséget a tárgyalások ideje alatt házi őrizetben tartották, szót pedig csak 1920. január 16-án, a béketervezet véglegesítése után adtak Apponyi Albert vezérszónoknak.
„A békefeltételek, úgy, amint Önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítás nélkül elfogadhatatlanok” – mondta magabiztosan Apponyi Albert a francia külügyminiszter hivatali szobájában, ahol a főtanács előtt beszélt.
A konferencián Magyarországnak nem volt lehetősége érveket hozni a csehszlovák, román és délszláv területi követelések, a hamisított etnikai adatok és kérdőívek ellenében, az antantnak lényegében semmi másra nem volt szüksége, mint két megbízottra, akik aláírják majd a kész szerződést.
Erre az aktusra végül 1920. június 4-én, a Nagy-Trianon palotában került sor, ahol két teljesen súlytalan politikus, Benárd Ágoston, a magyar kormány népjóléti és munkaügyi minisztere és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár írta alá a trianoni békediktátumot. Ezzel szentesítették a történelmi Magyarország szétszakítását.
Trianon pontjai ismertek: Magyarország elveszítette területének és lakosságának mintegy kétharmadát, ennek megfelelően 320 ezer négyzetkilométer területű, húszmilliós középhatalomból 90 ezer négyzetkilométeres, hétmillió lakost számláló kisállammá vált. Románia megszerezte a Partiumot és Erdélyt, a délszláv állam a Délvidéket, Csehszlovákia pedig a Felvidéket és Kárpátalját.
A trianoni békediktátumot Magyarország nem fogadhatta el, az akkori magyar politizáló elitcsoportok nem tekintették másnak, mint ideiglenes állapotnak. Jöttek is a revíziós tervek, majd jöttek a revíziós sikerek is. 1938 és 1941 között sikerült az ország területét körülbelül másfélszeresére növelni és - jó félmilliónyi kivételével - a Kárpát-medence magyarságát egy országba tömöríteni. Igaz, ennek ára az volt, hogy a lakosság kb. 20 %-a valamely nemzeti kisebbséghez tartozott, zömmel román, ruszin vagy német volt.
A nagyobb baj az volt, hogy ezeket a területi nyereségeket olyan hatalmaknak köszönhettük - Németország és Olaszország - amelyek aztán - elsősorban a náci Németország - olyan helyzetet teremtettek, amely miatt Magyarország - éppen a revíziós eredmények megvédése érdekében - nem tudta elkerülni a háborúba való belépést. Hazánk így a második világháborúba a későbbi vesztesek oldalán lépett be.
A második világháború után, 1947. február 10-én aláírt újabb párizsi béke lényegében a trianoni határokat állította vissza, semmisnek nyilvánítva a két világháború közötti területi változásokat, sőt Csehszlovákia megkapott még három Pozsony környéki falut a Duna jobb partján.
Az ezt követően berendezkedő kommunista a trianoni békeszerződés témakörével nem nagyon akart foglalkozni. Nem azért, mert feltétlenül a szomszédos országok érzékenységétől tartott, hanem mert a magyar nemzeti tudattól tartott.
Hasonló motiváció volt megfigyelhető a Kádár-rendszerben is. Bár 1975-ben a helsinki konferencián tartott felszólalásában Kádár János pártfőtitkár húszéves országlás után talán először kiejtette a Trianon szót a száján nagy nyilvánosság előtt, de alapvetően ő is tartott a nemzeti érzés/nacionalizmus újraéledésétől.
A rendszerváltozás óta a hivatalos magyar politika a magyar kisebbségi közösségek helyzetének javítására lépéseket tett (néhány kisiklástól eltekintve).
2010-ben június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává.
Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. A törvény a békeszerződés aláírásának 90. évfordulóján, 2010. június 4-én lépett hatályba.
A Nemzeti Összetartozás Napján azt ünnepeljük, hogy 15 millióan vagyunk szerte a világban.
A kép forrása:
https://www.zalamedia.hu/programajanlo/trianoni-emleknap
A szövegek forrásai:
https://sumegonline.hu/hirek/trianon100-vegh-laszlo-polgarmester-megemlekezo-beszede
https://konyvtar.parlament.hu/archiv/-/asset_publisher/OTYxpZQhAHFt/content/a-nemzeti-%C3%96sszetartoz%C3%A1s-napja
https://nemzetiarchivum.hu/stories/A-nemzeti-osszetartozas-napja
https://andrassygimi.hu/joomla/images/phocagallery/trianon/Trianon_megemlekezes_2014.pdf
https://mult-kor.hu/trianontol-el-a-tulelo-trauma-20220604?pIdx=2A